Roma Polgárjogi Mozgalom Szabolcs - Szatmár - Bereg Megyei Szervezete

Az RPM Szabolcs Megye Hírei

Választás 2010.

Március


Forrás: Mitígérnek.hu

Pártprogramok

A Magyar Szocialista Párt programját

a Mit ígérnek? civil kezdeményezés gyengére, 1-5 fokozatú skálán kereken 2-esre értékeli.

Az általánosságok szintjén mozgó program nem vázol fel világos jövőképet és nem rendel hozzá egyértelműen azonosítható célrendszert.

Rengeteg szakpolititkai intézkedést sorol fel, de ezek koherenciáját nem mutatja be és az időbeli ütemezés, illetve a költségvetési hatások feltárása sem jelenik meg a programban.

Bár az egyensúlyt látványosan rontó ígéretek nincsenek, számos kisebb, illetve meghatározhatatlan hatású ígéret rontja a végrehajthatóság esélyét, annál is inkább, mert az ezekkel szembeállítható, egyensúlyt javító vállalások eredményessége bizonytalan. 


A Magyar Demokrata Fórum programját

a Mit ígérnek? civilkezdeményezés közepesre, 1-5 fokozatú skálán kereken 3-asra értékeli.

A programban jól azonosíthatók a jövőkép, a célok és az eszközök.

Megalapozottságában - különös tekintettel az időzítés, prioritás és teljes költségvetési hatás szempontjára - a program nem kidolgozott, az egyes intézkedések társadalmi/gazdasági hatásainak azonosítása is gyenge. 

Célzottság - Miről beszélnek?

A program világos, a legtöbb helyen számszerűségében is jól definiált célokkal rendelkezik. A legfontosabb problémakörök beazonosítása felismerhető.

A gazdasági és társadalmi célok azonosítása azonban csak nagy vonalakban, néhány makrogazdasági, stabilitási mutatóra vonatkoztatva jelennek meg és a program elemei erre nem reflektálnak. (Például nincs megjelenítve a nagyarányú kiadáscsökkentés fedezete, nincsenek bemutatva az ígért hiánycsökkentés elemei.)

Megalapozottság - Elhiggyük?

A program tartózkodik a látványosan irreális, felelőtlen ígéretektől. Általában is elmondható, hogy a költségvetési fegyelem fenntartása (erősítése) iránti kötelezettség növeli a program megvalósíthatóságát. Ugyanakkor a program végrehajthatósága nincs alátámasztva a tekintetben, hogy nincs priorizálás és feladatütemezés. Ez az MDF programjánál külön problémát jelent, hiszen nagy átalakításokat ígér, amelyeknek egyszerre bizonyára nem lehet nekikezdeni.

Bár az MDF programja retorikájában hangsúlyosan egyensúlypárti, ennek bemutatása hiányos. Több kiadáscsökkentő, illetve bevételnövelő intézkedést sorol fel, de sem ezek, sem a hiánynövelő tételek nincsenek számszerűsítve és a program egésze szintjén aggregálva. Megjegyezzük, hogy az MDF a Költségvetési Tanácshoz fordult azzal a kéréssel, hogy a pártprogramot értékeljék be, ám jelenlegi formájában az övé is beértékelhetetlen költségvetési összhatás szempontjából.


A Jobbik Magyarországért Mozgalom programját

a Mitigérnek? civil kezdeményezés az 1-5 fokozatú skálán gyenge közepesre (3) értékeli.

A program egy szókimondó, célokban és intézkedésekben részletes program, ugyanakkor pont emiatt is több kérdést vet fel, mint megválaszol. A konkrét célok és intézkedések számossága, fontossági sorrendbe rendezésük hiánya bizonytalanná teszi a program végrehajthatóságát, nyomon-követhetőségét és kívánt/ remélt hatásosságát. A költségvetési hatások ugyan nem számszerűsíthetők teljes körűen, ám az intézkedések durva aránytalansága így is szembeötlő.

Célzottság - Miről beszélnek?

A program egyértelműen a hazai politikában, a gazdaság működésében és a magyar társadalomban szükséges változásokra koncentrál. Minden területen részletes alapvetést ad, majd az elmúlt húsz év tapasztalatai és eredményei tükrében vázolja az elképzeléseit. A program világosan megfogalmazza, milyennek szeretné látni Magyarországot a jövőben. Ugyanakkor ezt elvi szinten teszi - azaz, konkrét dátumok és a megvalósítás számon kérhető mérföldköveinek kijelölése nélkül.

A program radikális változást hirdet, melynek központi eleme a nagyobb állami beavatkozás, a piacvédelem, és az erőteljes szabályozás. A jövőkép elérését nagyon sok, jól definiált, operatív cél teljesítése útján képzeli el.

A program erőssége, a célok és intézkedések konkrétsága és részletessége, egyben hiányossága is. A kezelni kívánt problémákat, területeket, az ezekhez kapcsolódó célokat és intézkedéseket nem rendezi a program időbeni és/ vagy érték-alapú fontossági sorrendbe - azaz nem világosok a politikai prioritások. Egyetlen támpontot nyújt a jelen közjogi állapotok fenntarthatatlanságának és a társadalmi folyamatok helytelen irányának vissza-visszatérő hangsúlyozása, melyet meggyőződésük szerint csak alapos változás után lehet a kívánt irányba terelni.

A külső szakértőink által kritikusnak tartott beavatkozási területek között részletesen taglalja a roma kérdést, melyben határozott koncepcióval rendelkezik. Részletesen tárgyalja az egészségügyi ellátórendszert, de itt az állapotfelmérés és az intézkedései terv kialakítása még feladat.  Gazdagon foglalkozik a közoktatással, de a helyzetfelmérés néhol nem bizonyított információkon nyugszik (pl. kétszintű érettségi), illetve máshol a hivatkozott valós tények nem egyértelmű, hogy igazolják a javasolt intézkedést (pl. vitatható, hogy a bolognai rendszert meg kell szüntetni, ha csak a bevezetés módja volt rossz). Megjelenik a munkahelyteremtés, mint cél, de inkább az egyéb szakpolitikai területeken belül (pl. munkahelyteremtés a mezőgazdaságban, a rendvédelemben). A vállalkozásbarát adórendszer és a kiszámítható, stabil költségvetési politika tárgyalása elnagyolt, illetve szlogenek szintjén jelenik csak meg.

Megalapozottság - Elhiggyük?

A Jobbik programja nagyon sok, konkrét intézkedést tartalmaz, ezek költségeit azonban nem tárgyalja, ránézésre sincs meg az összhang a programban ugyancsak hangsúlyozott takarékos államról vallott szigorú nézettel. Emiatt és az időbeni és/vagy érték-alapú fontossági sorrend (politikai prioritások) hiánya miatt is a program végrehajtása összességében rendkívüli (elsősorban emberi) erőforrást igényel.

Nem világos, hogy a növekvő állami beavatkozás, illetve a bővülő állami támogatások hogyan segítik a versenyképesség javulását (bár az élelmiszerkereskedelmi minőségi előírásokat lehet pl. ebbe az irányba mutatónak tekinteni). Továbbá, az sem egyértelmű, hogy a gazdaságpolitikai programban meghirdetett, szándékolt államcsőd mennyire van összhangban az alacsony kamatszintre vonatkozó tervekkel.

A program zéró-bázisú, szigorú költségvetést javasol, de tételesen, pontosan és a program egésze szintjén nem veszi figyelembe a költségvetési hatásokat. A rengeteg pótlólagos kiadást, illetve bevételcsökkentést jelentő lépés mellett vannak olyan tételek, amelyek megtakarítást hivatottak hozni (hatékonyabb állami működés, korrupció csökkentése, gazdaság kifehérítése, stb.), ezek számszerűsíthetősége azonban bizonytalan további részletek miatt.

 A program megvalósításának problémája, hogy erőforráskorlátokba ütközhet (pl a változások egyidejű menedzselése), illetve hogy a jelzett és szükséges helyzetfelmérés, szakpolitika-alkotás és -tervezés számos esetben több éves csúszással valószínűsíti az érdemi lépéseket (pl. egészségügy, info-kommunkáció, központi és helyi közigazgatás).

Számonkérhetőség - Meglátjuk?

Egyes intézkedések esetében (pl. korrupció, bűnözés, tisztességtelen verseny visszaszorítása) az ellenőrizhetőség problémás, a végrehajtás nyomon követhetősége kétséges. Általában ritkán találunk konkrét információkat a javasolt intézkedések végrehajtásának időbeni ütemezéséről, a kívánt/ remélt hatásokról, így a program számonkérhetősége bizonytalan.  




Február



FELHÍVÁS


Támogassuk

Borsi Gyula és Juhász Ferenc 

(MSZP) kampányát!


Borsi Gyula 

bgy_19_2009._osz_001.jpg

roma polgárjogi aktivista, az RPM Szabolcs Megye Kommunikációs igazgatója és 

Juhász Ferenc 

juhasz_fernc_mszp_4b7929c4c5c5c.jpg

az MSZP jelöltjeiként elindultak a választásokon.


Szabolcs - Szatmár - Bereg megyei 3. sz. egyéni választókerületbenTiszavasvári és környékén leadták a kellő számú kopogtatócédulát.


Ebben a körzetben indul egyéni parlamenti képviselő - jelöltként:

Fidesztől dr Karakó László (Megyei Közgyűlés Frakció-vezető),

az MDF színeiben az MLSZ alelnöke  dr. Helmeczy László,

Jobbik képviselője Császár József,

és végül de nem utolsó sorban az MSZP jelöltjeként 

Juhász Ferenc 


Arra kérünk mindenkit, hogy többféleképpen is támogassák

Borsi Gyula és Juhász Ferenc MSZP kampányát. 


Egyrészt ruhákkal és játékokkal, melyeket

Borsi Gyula 

a nagyon szegény településekre vinne le a rászorultaknak.


Az adományokat a 4450. Tiszalök Kossuth u. 40. sz. alatti RPM Irodában lehet leadni.


Ezen kívül, a legkisebb anyagi támogatás is jól jönne a kampányához, amiterre a folyószámlára utalhattok: 

OTP - 11773446 - 80271958 - 00000000


Kérünk mindenkit, hogy amennyire a lehetőségeitek engedik, támogassátok

Borsi Gyula és Juhász Ferenc 

MSZP kampányát, és

ezt a levelet is küldjétek el minél több barátotoknak, ismerősötöknek.


Segítségeteket előre is köszönjük az Országgyűlési képviselő - jelöltek és az

RPM Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Szervezete nevében is!


FELHÍVÁS

    Támogassuk Horváth Aladár kampányát!

Horváth Aladár 

horvath_aladar.jpg

roma polgárjogi aktivista független jelöltként elindult a választásokon. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben és környékén (több mint 60 településen) már összeszedte és le is adta a szükséges számú kopogtatócédulát. 

Ebben a körzetben indul a "gumikalapácsos" Molnár Oszkár is, de a többi párt jelöltje sem különbözik tőle sokban. Aladár az egyetlen támogatható ember.

Arra kérünk mindenkit, hogy többféleképpen is támogassa

Horváth Aladár kampányát.

Egyrészt ruhákkal és játékokkal, melyeket Aladár a nagyon szegény falvakba vinne le a rászorultaknak.

Az adományokat a Bp. VII., Nefelejcs utca 39. szám alatt található Roma Közösségi házban lehet leadni.

Ezen kívül a legkisebb anyagi támogatás is jól jönne a kampányához, amit erre a folyószámlára utalhattok: 

11773085-07925416-00000000

Kérünk mindenkit, hogy amennyire a lehetőségeitek engedik,támogassátok Aladár kampányát,

és ezt a levelet is küldjétek el minél több barátotoknak, ismerősötöknek.

Segítségeteket előre is köszönjük az ő és saját nevünkben is:
a SZEMA elnöksége




A bizonytalanokhoz és a kiábrándultakhoz is szólt Mesterházy

Hallgat a párt várható ellenzéki szerepéről és számos olyan ígéretet is megfogalmaz az MSZP szombaton bemutatott programja, amelynek megvalósítására kevés esélye van a szocialistáknak. Az MSZP óvatosan megfogalmazott programja többek között bárányhimlő elleni oltást, ingyen tankönyvet, Duna-Tisza-csatornát ígér. Bár nem túl sokat, de foglalkozik a Fidesszel is.

Változásra van szükség: az új korszak új válaszaira - írja szombaton bemutatott, „Nemzeti modernizáció, összetartó közösség"című programjában Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Bár a program felcíme és az MSZP szombati kampánynyitó rendezvénye szerint miniszterelnök-jelölti program, Mesterházy szombaton azt mondta, ezt tekinthetjük az MSZP választási programjának.

A program szerint az MSZP célja "érvényesíteni az igazságosságot, erősíteni az összetartozást, védeni az emberi méltóságot, őrizni kivívott szabadságunkat, a demokratikus értékeket". Mesterházy bevezetője alapján a program négy évre szól, de több résznél utal arra, hogy néhány ígérete ennél lassabban valósulhat meg. Bár a közvélemény-kutatások szerint az MSZP-nek nincs esélye arra, hogy megnyerje a választást, a szöveg alapján nem egyértelmű, hogy ellenzéki vagy kormányzati programot írt-e Mesterházy. Az ellenzék szó mindössze 3 mondatban bukkan fel 50 oldalon, de egyszer sem olyan összefüggésben, hogy az MSZP a következő éveket várhatóan ellenzékben tölti majd.

A program minden egyes fejezetnél felsorolja, hogy Mesterházy szerint mit értek el az elmúlt 8 év szocialista kormányai, majd felvázolja, hogy mit szeretne elérni az MSZP a következő években. Számos olyan ígéret olvasható benne, ami ellenzékben, a parlament többségének támogatása nélkül megvalósíthatatlan, az abszolút többség megszerzésére esélyes Fidesz pedig már jellemezte, hogy teljesen más tervei vannak.

A szöveg gyakran fogalmaz feltételes módban, jellemző fordulata, hogy az MSZP szeretne "megvédeni" valamit, de azt legtöbbször nem közli, hogy kitől, és miért van erre szükség. A legtöbb vállalását homályosan fogalmazza meg, sokszor használ olyan fordulatokat, miszerint az MSZP elősegít, támogat valamit, törekszik valamire vagy megteremti valaminek a feltételeit. A program több részére jellemző homályos megfogalmazás az a szociális biztonságról írt rész, miszerint "a válság után gondoskodunk arról, hogy a jövőben sűrűbb szövésű legyen a szociális háló, összetartóbb legyen a társadalom, igazságosabb a családtámogatás, hatékonyabb és célzottabb a szociális rendszer, színvonalasabbak az ellátások és szolgáltatások".

Gazdaságpolitika

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: növekvő GDP, megduplázódott export, évente négymilliárd eurónyi külföldi tőke beáramlása, csökkenő államháztartási hiány, 2010-től a munkavállalók adóterheinek látványos csökkentése.

  • Vállalások: 2014-ben bevezethető az euró, évente 2-3 százalékkal nőhetnek a reálkeresetek, jövőre ismét adómentesek lesznek a melegétkeztetési utalványok, négy év alatt négy százalékos járulékcsökkentés, az állami támogatásban részesülő pénzintézetek vezetőinek prémiumára különadó kivetése, hatékony és olcsó állam, csökkentett hivatali bürokrácia, Tobin-adó, a mikro- és kisvállalkozásokra vonatkozó adókedvezmények kibővítése, zöldgazdság.

Fejlesztéspolitika

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: uniós források hatékony felhasználása, hétszáz kilométer gyorsforgalmi út megépítése, ötszáz kilométer új főút, négyszáz kilométer kerékpárút, számos ipari park megvalósítása.

  • Vállalások: a területalapú támogatási rendszer újraindítása, országos területrendezési törvény, egységes közműnyilvántartás, M8-as és M9-es autópálya megépítése, ötszáz kilométernyi autóút felújítása, regionális szintek létrehozása a közösségi közlekedésben, vasútfejlesztés, olcsó internet elérhetőség minden otthonba, turizmus kiemelten kezelése, újra miniszteri szintű irányítás a kutatásfejlesztés és innováció területén.

Mezőgazdaság és vidékfejlesztés

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: módosított földtörvény, adósságrendezési program, agrárhitel-program, pálinkatörvény, hatvan milliárdos támogatás eszközbeszerzésre, agrárbéke.

  • Vállalások: versenytörvény átalakítása, piacbővítés Kelet-Európa és Kína felé, bioenergia jobb kihasználása, az állategészségügyi és élelmiszer biztonsági előírások finomítása, több magyar árut a boltokba, a földvásárlási moratórium három évvel való meghosszabbítása, faluszövetkezetek.

Foglalkoztatáspolitika

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: Start-kártya, ötvenmilliárd forintos ráfordítás munkahelymegőrzésre, 4+1 program, Út a munkához - program elindítása.

  • Vállalások: a munka becsületének visszaadása, szakmunkás ösztöndíj a hiányszakmákban, munkahelymegőrző programok folytatása, a munkába járási támogatás adómentessége, Munkaerő-piaci Mobilitást Segítő Alap, az 1200 fő alatti településeknek forrás a munkába járók menetrend szerinti szállításához, új eszközök a kismamák és idősek reaktíválására, az Út a munkába - program kiterjesztése, Start-rehab kártya, külön célprogram a roma munkavállalóknak.

Idősügy, nyugdíjak

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: a nyugdíjak vásárlóértékének megemelése, a méltányossági keret évenkénti megduplázása, jubileumi juttatás, nyugdíjkorrekciós program, a 13. havi nyugdíj felfüggesztése, nyugdíjprémium.

  • Vállalások: a méltányossági nyugdíjkassza évenkénti megduplázása, hetvenötezer forintos kegyeleti támogatás, a 65 éven felüliek ingyenes utazásának megőrzése, képzési programok, kedvezményes internet.

Szociálpolitika

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: a csecsemőhalálozás számának csökkentése, a családi pótlék összegének többszörös megemelése, a gyes reálértéken tartása, növekvő bölcsőde szám, ingyen tankönyv a hátrányos helyzetűeknek, ötven százalékos normatív támogatás az étkezésben a nagycsaládosoknak, célzott gázártámogatás, Robin Hood-adó, Krízisalap, jelnyelv-törvény.


  • Vállalások: a családi pótlék vásárlóértékének megőrzése, több bérlakás, fogyasztóvédelmi intézkedések a lakáshitelezésben, hajléktalan-program, ingyenes gyermekétkeztetés a középiskolákban és szakmunkásképzőkben is, gyermekjogi biztos intézményének létrehozása, több figyelem a fogyatékkal élőknek.


Romapolitika

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: Roma Integráció Évtizede program, integrált oktatás kiterjesztése, tanoda program, diplomás romák foglalkoztatása a közigazgatásban, telepfelszámolási program.

  • Vállalások: óvodáztatás kiterjesztése, új tanodák, speciális eü-programok, telepfelszámolási program folytatása, gyűlöletbeszéd helyett párbeszéd, több forrás a roma ösztöndíj programra.

Egészségügy

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: ötven mentőállomás, teljes légimentési lefedettség, hatvannégy milliárd épület korszerűsítésre, ötven százalékos bérkonszolidáció, patikaliberalizáció, a valódi társadalombiztosítási elven működő egészségügyi rendszer megteremtése, Egészségbiztosítási Felügyelet, H1N1 elleni védekezés.

  • Vállalások: radikális beavatkozások helyett a folyamatos fejlődés feltételeinek megteremtése, teljesítményelvű finanszírozás és a szolgáltatók közötti verseny, az orvosi és ápolói bérek felzárkóztatása.

Oktatásügy

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: infrastruktúra-fejlesztések, pályaorientációs rendszerek beindítása, oktatásban dolgozók bérének növelése, új Nemzeti Alaptanterv, Múzeumok Éjszakája, rekonstrukciós programok, külföldi magyar intézetek megnyitása.

  • Vállalások: a teljesítményösztönző pótlékrendszer fenntartása, ingyenes tankönyv az interneten keresztül, Nemzeti Nyelvtanulási Program részeként ingyen nyelvvizsga a 35 év felettieknek, diplomás képzésre csak egy vagy két emelt szintű érettségi vizsgával lehet majd jelentkezni.

Sport- és ifjúságpolitika

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: tömegsport ösztönzés, XXI. Nemzeti Sportstratégia, Nemzet Sportolója Díj, stadionrekonstrukciós program, beruházások.


  • Vállalások: szakemberképzés, szakmai csoportokkal való szorosabb együttműködés, az olimpikonok zavartalan felkészülésének biztosítása, szakmunkás ösztöndíj, a sorkatonaság eltörlésének megtartása.


Közbiztonság és jogalkotás

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: zéró tolerancia, kevesebb halálos baleset az utakon, csökkenő bűncselekmények, Független Rendészeti Panasztestület, településőrség, térfigyelő-kamera-rendszerek, polgárőrség megerősítése, új Ptk., elektronikus ügyfélkapu, adminisztrációs könnyítések, a szélsőségekkel szembeni hatékony fellépés (Gárda-betiltás).

  • Vállalások: a lusta képviselőket pénzelvonással büntető törvény, gyűlöletbeszéd tiltása, párt- és kampányfinanszírozás törvényi rendezése, új bírósági törvény, nyugdíjas rendőrök reaktiválása, több rendőr a közterekre, kisebb településeken főállású polgármestert.

Fogyasztóvédelem

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, felállt a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal, banki magatartás kódex, THM-plafon, állami áthidaló kölcsön.

  • Vállalások: tényleges banki költségek átláthatóbbá tétele, Pénzügyi-Banki Ügyfélvédelmi Központ, közüzemi számlák érhetővé tétele, közüzemi magatartás kódex.

Környezetvédelem

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: 1218 milliárd zöldcélokra, Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia, szelektív hulladékgyűjtő szigetek, zöld kommandó, szennyvízhálózat bővítés.

  • Vállalások: az ország energiafüggőségének csökkentése, Nabucco és Déli Áramlat, a Paksi Atomerőmű reaktorblokkjai üzemidejének húsz évvel történő meghosszabbítása, új blokk építésének előkészítése, panelprogramok folytatása, energiatakarékossági hitelalap, megújuló energiaforrások támogatása, zöldipar.

Külpolitika, honvédelem

Az elmúlt nyolc év néhány eredménye: EU-tagság, schengeni határok, vízummentesség az USA-ban, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet budapesti székhelyválasztása, kiemelt országvezetők magyarországi látogatásai, határon túli magyarokat támogató pályázati rendszer, laktanya rekonstrukciós program, NATO-szerepvállalások, Gripenek hadrendbe állítása.

  • Vállalások: a 2010-11-es EU-elnökségi trió lehetőségeinek kihasználása, a horvát és a nyugat-balkáni térség eu-csatlakozásának segítése, alkotmányos felelősség a határon túli magyarokért, 2012-re négyezer fős önkéntes tartalékos honvédállomány, NATO-

A program lényegesebb és érdekesebb pontjai:

Konkrét pontok

  • a program szerint az MSZP azt ígéri, hogy négy év alatt összesen 4 százalékkal (2011-ben és 2012-ben 1-1, 2013-ban további 2 százalékkal) csökkenti a munkavállalók járulékát
  • a közösségi közlekedésre fordítható összeg a következő három évben a GDP 1 százalékában határoznák meg
  • a 2011-ben lejáró, külföldiekre vonatkozó földvásárlási moratóriumot meghosszabbítanák további három évvel
  • a programban azt ígéri az MSZP, hogy a 35 év alattiak részére az első - 15 millió forint érték alatti használt - lakás vásárlása esetén eltörli az illetékfizetési kötelezettséget,
  • a program megígéri a bárányhimlő elleni védőoltás bevezetését
  • az MSZP azt ígéri, hogy 2011. január 1-jétől ismét adómentes lesz a melegétkezési jegy havi 12 ezer forintig;
  • az üdülési csekk a minimálbér értékéig adómentes lesz,
  • egyszeri 75 ezer forintos kegyeleti támogatást kapnak az átlag alatti nyugdíjat kapó özvegyen maradtak 

Ki nem fejtett pontok

  • az MSZP szerint a bruttó keresetek a következő négy év átlagában mintegy 20 százalékkal, a reálbérek 12 százalékkal emelkedhetnek
  • a program állami bérlakásprogram elindítását ígéri (sem az nem derül ki a szövegből, hogy mikor indul, se az, hogy hány lakás építése a cél)
  • az MSZP ígéretei között szerepel több nagyforgalmú út továbbépítése (az M3-as, az M4-es, az M44-es, az M60-as), az M8-as és az M9-es autópálya megépítése
  • a program szerint 2014-re minden magyar állampolgárnak (megfizethető áron) elérhetővé kell tenni a gyors internetelérést
  • a program adókedvezményt ígér azoknak a vállalkozásoknak vagy önkormányzatoknak, amelyek közvetlenül felsőoktatási intézményeket, illetve doktoranduszokat vagy mesterszakos hallgatókat támogatnak
  • a program szerint a közbeszerzéseknél előnyt kell élvezniük azoknak a vállalkozásoknak, amelyek terméke nem régebbi két évesnél
  • a program Nemzeti Nyelvtanulási Program elindítását tervezi, amely a 35 éven felüliek számára fedezi egy idegen nyelv alapfokú elsajátítását (hogy mikortól és milyen formában valósítanák meg, az nem derül ki)
  • az MSZP programja szerint ötéves bérfelzárkóztatási program indul orvosoknak és ápolóknak, amelynek végén bérük az átlagkereset 1,5-szerese lehet
  • a program szerint nem lehet majd érettségizni elsősegély-nyújtási ismeretek nélkül
  • "folytatni szükséges az iskolai ingyenes gyermekétkeztetés további kiterjesztését a középiskolára és különösen a szakmunkásképző intézményekre" - olvasható a programban
  • az MSZP programja szerint évi 15 millió forint feletti jövedelem esetében 50 százalékos személyi jövedelemadó-kulcs bevezetését javasolja
  • a program megerősíti azt a korábban már elhangzott elképzelést, miszerint az MSZP 0,05 százalékos adót vetne ki a pénzügyi termékekkel végrehajtott ügyletekre



Január

A Roma Polgárjogi Mozgalom Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Szervezete (RPM Szabolcs Megye) Választási Együttműködést köt a Magyar Szocialista Párt Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Elnökségével.

A Roma Polgárjogi Mozgalom Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Szervezete (RPM Szabolcs megye) 2010. január 9.-én Nyíregyházán választási együttműködési megállapodást kezdeményezett az MSZP. Szabolcs Szatmár Megyei Elnökségével.

A megbeszélésen az RPM Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Szervezete részéről Balogh Mihály elnök, Galyas József elnökhelyettes, Borsi Gyula kommunikációs igazgató, az MSZP részéről Juhász Ferenc elnökségi tag, Szabados József alelnök, Gyarmati Mihály Megyei Irodavezető vett részt.

A 2010 évi Országgyűlési választásokon a Roma Polgárjogi Mozgalom Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Szevezete az MSZP egyéni képviselő - jelöltjeit támogatja, különös tekintettel, hogy

bgy_19_2009._osz_001.jpg

Borsi Gyula a területi listán helyet kapott. A sikeres és eredményes munka érdekében az MSZP kampánystábjában

hvg_teleporseg.aspx.jpeg

Balogh Mihály kapott helyett.

Az RPM Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Szervezete várakozások szerint a megye 100 településén lévő tagszervezetei segítségével mintegy 10 000 roma voksra számít. Első sorban a 3. sz. választókerületben Juhász Ferenc sikeres szereplését tekinti fő feladatának. Mértékadó becslések alapján 3 - 4 ezer roma szavazat várható.



1237654094_miskolc.jpg




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 1
Heti: 17
Havi: 60
Össz.: 38 667

Látogatottság növelés
Oldal: Választás 2010
Roma Polgárjogi Mozgalom Szabolcs - Szatmár - Bereg Megyei Szervezete - © 2008 - 2024 - rpmszabolcsmegye.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »